A gyermek az anyához tartozik – akár egészséges, akár beteg, akár élő, akár halott – az anya a gyermekéhez tartozik. A gyermek a szüleihez tartozik. Minden körülmények között. http://babafalva.hu/a-gyermek-az-anyahoz-tartozik-az-anya-a-gyermekehez-tartozik/

2013-ban volt egy érdekes továbbképzés korai kötődés témában, de akkor még nem volt blogunk. Most előkerültek az anyagaink egy kérdés kapcsán, így veletek is ideje megosztanunk az akkor hallottakat.

A témánk örök, a korai kötődés támogatása.

A képzést Michaela Mrowetz cseh pszichológus, pszichoterapeuta, törvényszéki szakértő tartotta, aki a szülészet humanizációjáért tevékenykedik, egészségügyi dolgozókat tanít, kutat, és terápiás tevékenységet is végez.

 " 2013-ban a Cseh Emberi Jogi Liga „Az év hőse” projektjében benevezték azon 101 ember közé, akik az emberi jogok területén kiemelkedőt alkotnak."

Michaela a társadalom kollektív traumájának gyógyításáért is küzd, hasonló intézményi környezetben, mint a mienk.

De mi is a közös traumánk? 

A cseh szülészeti ellátás nagyon hasonló a hazaihoz, így a problémáink is hasonlóak. Ott is évtizedek óta szülnek a nők úgy, hogy kórházon belüli traumatizáló, erőszakos viselkedés áldozataivá válnak, úgy, hogy szülésük közben fölösleges invazív beavatkozásokat szenvednek el, úgy, hogy a rossz orvosi ellátást tapasztalnak, vagy nem kapták meg a megfelelő tájékoztatást arról, hogy mi történik velük vagy gyermekeikkel.

Michaela a szülészet legnagyobb problémájának az anya és a baba elválasztását tartja. Mint a többi traumatizáló szülészeti jelenséggel, ezzel is az az egyik legnagyobb baj, hogy évtizedek alatt ez a gyakorlat normálissá vált, és akik ma az ellátást igénybe veszik vagy benne dolgoznak, szintén így születtek. Így nehéz rálátni arra, hogy mindez mennyire idegen az emberi természettől, és mennyire gátja az egészséges folyamatoknak.

A cseh szülészeti ellátás keretein belül a negatív élmény valamilyen formájának megnyilvánulása, átélése megszokott jelenség. Michaela ezért kollektív traumáról beszél: „Ez a trauma normává vált, normálissá lett a legtöbb nő számára és így a populáció többsége számára is.” 

Terápiás, tanácsadó munkája során a nők főképp azért fordulnak hozzá, hogy úgy tudjanak szülni, hogy a szülői kompetenciák ne sérüljenek, vagy épp azért, mert korábban megsérültek.

És mit is tehetünk az anyai kompetenciáink megerősítéséért?

A képzés fő üzenete az volt, hogy az egészséget, az egészséges reakciókat  kell támogatni.

Michaela előadásából arra kaphattunk választ, hogy ez miért fontos, mi sérül, ha nem így történnek a dolgok, és hogy hogy kéne a gyakorlatban támogatni az anyákat a szülés utáni órákban.

A gondolatmenet onnan indul, hogy az anya és gyermeke fel vannak készítve arra, hogy a lehető legjobban tudjanak kötődni, és hogy bármilyen (!) szülés után szükség van arra, hogy élhessenek azzal az egyszeri és megismételhetetlen lehetőséggel, amire a szülés utáni órákban képesek. Írtuk már, hogy 

Az embercsecsemő túlélésének záloga, szüleinek figyelme, jelenléte és az egymáshoz való kötődés. A rengeteg dolgot, amit a baba a születése után tud,  tényleg mind azért tudja, hogy az anya közelségét biztosítsa.
Amit pedig az anyai test biztosít ingerként, pont az kell az újszülött fejlődéséhez. A kötődésre való készség kultúrafüggetlen, egy kisbaba mindenhol úgy születik, hogy az emberi arcot részesíti előnyben minden más formával szemben, rövid idő alatt megismeri a gondozó hangját, arcát, és reagál rá.

Korábbi írásaink erről a korai szenzitív periódusról itt és itt.

Michaela szerint mivel a gyermek, már az anyaméhben aktívan befolyásolta az anyát mozgással, tevékenységével szükségletei kielégítése érdekében, ezért erre az aktivitásra a születése után is lehetőséget kell adni.

Az egyik legjelentősebb szükséglete ekkor a kapcsolati, kapcsolódási szükséglet.

A születés mindenképpen elszakadás, ez az első természetes szeparáció. A szülés után az anyának át kell élnie, hogy pont ennek a konkrét gyermeknek lett az anyja, a gyermeknek pedig közelség kell a szükségletei kielégítéséhez. Mindketten fel vannak készítve arra evolúciósan, hogy minden érzékükkel kapcsolódjanak. Ehhez pedig a legfontosabb, amit adhatunk nekik az az idő és a zavartalanság.

A kapcsolódás legjobb módja szerinte az, ha hagyjuk, hogy megvalósuljon a mellhez kúszás ( breast crawl).
Ismert tény, hogy a baba, ha hagyják, átlagosan  30-60 perc alatt képes felmászni a hastól a mellbimbóig, és magától rátapadni. ( itt egy remek oktató videó a felkúszásról)

Az előadásnak ez a része nagyon ėrdekes volt, mert sokan vagyunk úgy, hogy bár ismerjük a felmászás jelenségét, nem akarjuk " felmászatni" a babánkat, mert természetesebbnek érezzük, hogy fogjuk, tartjuk, ringatjuk, igény szerint mi kínáljuk a mellbimbóval. Most jobban megérthettük, hogy miért lehet ez a felmászás több, mint a sima bőrkontaktus, dédelgetés.

Michaela szerint általános esetben az anya bizonytalan a szülés után, ez normális, és erre a bizonytalanságra a baba fel van készülve. Ha az anya lefekszik, akkor a baba a haskosárra feküdhet, ami leginkább emlékezteti korábbi helyzetére. Elmesélte azt is, hogy az anyák ösztönösen minden népnél lefekszenek, még akkor is, ha állva szültek. A hasra helyezés kapcsán érdekes felvetés volt, hogy azért is jobb a has, mert a mellkas, ahova az anyák ma általában helyezik a babájukat, a szorongás érzésének helye.
Ekkortól a babának csak az anyjára van szüksége, és arra, hogy hagyják, még az anyja is, magától mozogni. Természetesen az anyai érintés nagyon fontos, az ujjak a tenyér érintése is, de ez úgy is általában a feneket, hátat érinti, tartja, nem irányítja a fejet például.

Ha egységként kezelik a babát és az anyát, nincs szükség melegítésre, mert minden eszköznél jobban melegíti az babát az anya szervezetében zajló thermoreguláció. Az egész kötődési folyamat hormonálisan erősen irányított. Az oxytocin a thermoreguláció kiváltója is.
Ha a baba szabadon mozoghat, az ösztönös forgatókönyv szerint eljut a mellbimbóig. A kezdeti hasrugdosással ingerli a méhet is, és az összehúzódások segítik a lepény megszületését. Eközben minden érzékével tapasztalja az anyát. Fontos, hogy a magzatvíz a kezén maradjon, mert ez hasonló szagával, segíti a mellbimbó megtalálásában.
Ha hagyjuk, hogy a mell környékén keresgéljen, tapogasson, ezzel a mellet is ingerli, és előkészíti a szoptatásra.
Ha maga kapja be a bimbót a felkészült időszakban, akkor elkerülhetőek a szoptatási problémák is.

Ha türelmetlen, siettetős a hangulat, és a baba szájába nyomják a bimbót, akkor könnyen lehet, hogy a baba erre még nem lesz készen, és nem szopik majd megfelelően, vagy akár teljesen elutasító lesz, ennek minden későbbi következményével.
Michaela szerint ezeknek a perceknek az érési folyamatai szinte éveknek felel meg, nem mindegy, hogy készen áll-e már a baba.
Érdekességként említette még, hogy négy és fél hónapos volt az a legnagyobb baba, akinek a szoptatási problémáit úgy kezelte, hogy újrajátszották ezt a felkúszást, és hagyták egyedül mellretapadni.

Szerinte különösen fontos, hogy ez a kötődési folyamat ne legyen megzavarva. Ha vizsgálatokkal percekre szeparálják őket, akkor a baba a stressz miatt sír, majd elalszik, és odaveszik a lehetőség.

Az anyai szempont talán még izgalmasabb, szerinte ekkor súlyosan sérülhetnek a szülői kompetenciák, ami később zavarokhoz vehethet.

A  nők ekkor biológiailag, hormonálisan fel vannak készülve, hogy a babájukra reagáljanak, és ha ebben megzavarják őket, akkor katasztrófa érzésük lehet.
Tapasztalatai szerint, bár az anyák az értelmükkel felfogják, hogy most vizsgálaton, inkubátorban, megfigyelésen van a baba, mégis a bilógiai, fiziológiás szinten más zajlik. Veszteség érzetük van, és olyan hormonok áramlanak, mintha elvesztették volna a gyermeküket. Később,  mivel az eszével érti az anya a helyzetet, gondoskodik róla, de a belső folyamatok, az ösztönök megzavarodnak. Ezért ő a szülés utáni poszttraumás panaszok nagy részét is a szeparációra vezeti vissza.

Michaela 10 lépéses folyamatot dolgozott ki, melynek betartása nagy mértékben támogatja a kórházi segítőket abban, hogy a szülést-megszületést követően megkönnyítsék az édesanya és a kisbaba egymásra találását, összehangolódását és a korai kötődést:Hogy konkrétan mely lépések vezetnek a korai kötődés megfelelő támogatásához, Lénárd Orsi blogján elolvashatjátok. http://lenardorsi.hu/a-bonding-azaz-korai-kotodes-tamogatasa-10-lepesben/